A 100 éves templom orgonájának története
A nyugati kereszténység hagyományában az orgona kiemelt szerepet kapott a liturgiában. Míg kezdetben csak az énekszólamok megtámasztására használták, az utóbbi századokban megnőtt a jelentősége; már nem csak az istentiszteleteken, hanem hangversenyeken is fölhangzik a művészi orgonajáték, hogy minden szépség forrásához, a legfőbb Széphez vezesse az embereket. Ezért tartotta fontosnak mindig minden templomi közösség, hogy olyan orgonája legyen, amely ezen hivatását maradéktalanul be tudja tölteni.
A következő néhány sor megpróbálja összefoglalni a 100 éves kispesti Nagyboldogasszony Templom orgonájának történetét a fennmaradt írásos feljegyzések alapján. A felhasznált forrásdokumentumok a következők: Historia Domus (A templom és az egyházközség története), korabeli jegyzőkönyvek az egyháztanács üléseiről és határozatairól.
A kezdetek visszanyúlnak a XIX. századba. A régi kistemplomban méreténél fogva –és nem utolsósorban a szegénysége miatt –csupán egy harmónium szolgálta hangjával a liturgiát. Jellemző az akkori állapotokra, hogy amíg a leltár szerint a harmónium 500 koronát ért, addig a templom összes egyéb berendezésének (kelyhek, liturgikus ruhák, könyvek, padok, stb.) együttes értéke nem haladta meg a 800 koronát! A Rudolf fogadalmi templom 1904-ben épült fel, október 23-án volt a benedikálása. A templom építése igen sokba került, kölcsönök formájában még sokáig nagy terheket rótt az egyházközségre, ezért akkor orgonára még gondolni sem lehetett. A falak festetlenül, csupán lemeszelve álltak, a gyér berendezést a régi templom öröksége szolgáltatta. Valószínű, hogy a harmónium is onnan került új helyére.
Azonban a kispesti hívek nagy örömére a főváros egy orgonát ajándékozott a fogadalmi templomnak. Az eseményről csupán közvetett adatunk van, hiszen a ’Kispest-Szentlőrinczi r. k. egyháztanács’1906. november 23-i ülésének jegyzőkönyve szerint a „világi elnök jelenti, hogy a főváros által ajándékozott orgona közadakozás útján felállíttatott”. Ebből arra lehet következtetni, hogy az adományozás még ugyanebben az esztendőben történt. Ezen kívül erről a hangszerről semmi más információnk nincs. Valószínűleg egy használt hangszert kapott az egyházközség ajándékba, amelynek egykori helyén új orgona épült. A szerkezetét sem ismerjük, de elképzelhető, hogy –bár javában hódítottak már a pneumatikus orgonák –mechanikus traktúrája volt. Villamos meghajtó motorral, amely egy ventillátorkerék segítségével a levegőt szolgáltatja a megfelelő szélellátáshoz, még egész biztosan nem rendelkezett, mert az egyháztanács 1907. március 24-i ülésének jegyző-könyve szerint „az egyházi elnök [vagyis Ribényi Antal plébános] kéri az orgonafújtató állás rendszeresítését.”A testület döntésének értelmében „az állás rendszeresíttetett, az orgonafújtató illetménye évi 80 koronában állapíttatott meg.”A feltételezést, miszerint ez használt orgona lett volna, alátámasztja az 1912. február 25-i ülés, amelyen a „jegyző jelenti, hogy az orgona nagyobb szabású javítást igényel, kéri annak eszközlését. Az egyháztanács az orgona javíttatását elhatározza.”A dokumentum következetesen javításról és nem karbantartásról beszél. Egy alig több mint ötéves hangszernél legfeljebb az időszakos karbantartási munkák jöhetnének szóba; itt azonban nagyobb szabású javításról olvashatunk. Ha mégis új hangszer volt, akkor rendkívül silány minőségűnek kellett lennie mind a felhasznált anyagok, mind a ’mester’munkáját illetően.
Az iratokban több mint tíz éves csend következik az orgonával kapcsolatban, de nagyon valószínű, hogy továbbra is szükségesek voltak a kisebb-nagyobb javítások, ám a hangszer állagának fokozatos romlását és végül teljes tönkremenetelét ezek sem akadályozhatták meg. Ez valamikor a húszas évek első éveire datálható. Nem sokkal ezután létre hoztak egy ún. orgonaalapot, amelyből eleinte még a régi orgona teljes felújítását tervezték, később azonban már kifejezetten egy új hangszerre szerették volna fordítani.
Az 1925. november 15-én kelt jegyzőkönyvből: „Elnöklő polgármester hosszabb beszédben fejtegeti, hogy ily nagy városban mint Kispest, nem tűrhető, hogy orgona helyett egy rossz harmónium legyen a róm. kath. templom hangszere. Orgona építéséről az egyháztanácsnak gondoskodni erkölcsi kötelessége.”
3 hónappal később, 1926. február 15-én „dr. Válya Gyula polgármester, világi elnök szorgalmazza az orgonaépítés ügyét.
Indítványozza, hogy kérjen az Egyház néhány orgonaépítőtől költségvetést a jövő havi gyűlésig, s azon határozzon az új orgona megrendeléséről.”A képviselőtestület hozzájárult az indítványhoz, s a továbbiakban mindenki a lehetőségeihez mérten igyekezett elősegíteni az orgonaépítés ügyét. Lanther Sándor kántor-karnagy például gyűjtést rendezett az egyházi Férfikar körében, ezenkívül az általuk adott templomi hangverseny bevétele is az orgonaalapot gyarapította. Megállapodás született Sugár Viktor kormányfőtanácsossal, a Mátyás-templom orgonaművészével a munkálatok szakszerű vezetésére és ellenőrzésére, az orgona megépítésével pedig a budapesti kirendeltséggel is rendelkező Rieger céget bízták meg. 1927 őszére sok-sok küzdelem és áldozat árán elkészülhetett az új, 29 regiszteres hangszer az Opus 2256 sorszám alatt. A Katholikus Kántor című folyórat 1927. október-november havi számában jelent meg egy cikk, amely méltatja a kispesti orgonát, és közli Sugár Viktor átvételi nyilatkozatát is az eredeti diszpozícióval együtt. Tulajdonképpen ez ugyanaz az orgona, amelyik 1997. novemberéig szolgált a templomban, de az elmúlt évtizedekben annyi módosítást hajtottak rajta végre, hogy eredeti állapotára csak következtetni lehet. Annyi bizonyos, hogy ez sem volt vadonatúj hangszer, a régi orgona egyes szerkezeti elemeit (pl. sípokat) megtartották vagy átépítették. Pneumatikus táskaláda lett a szélládák típusa, amelynek néhány előnye mellett nagy hátránya, hogy rendkívül körülményes a javítása-karbantartása. Új játszóasztallal is ellátták az orgonát, amelynek hangképét a német romantikus stílus jellemezte. A fennmaradt meghívók és műsorok élénk hangversenyéletről tanúskodnak a század első felében. Neves orgonaművészek látogattak el a kispesti fogadalmi templomba, és az orgonairodalom legjelesebb darabjait szólaltatták meg a híveknek. Az eredeti Rieger orgona sok változtatást, átépítést is elszenvedett, amelyek nagy része nem vált javára. Ezek közül kivétel az elektromos fújtatómotor beszerzése, mert az orgonista nem függött többé a fújtató-emberektől, akiket meghatározott időben lehetett csak igénybe venni. Valamikor, talán a ’40-es években jelentősen megváltoztatták az orgona egységes hangképét, az orgonamozgalom szellemében megpróbálták a barokk ízléshez igazítani azt. Egyes sípsorokat áthelyeztek, másokat kettévágtak, párat pedig egész egyszerűen eltávolítottak a hangszerből. Természetesen pont az ellenkező eredményt érték el, mint amit vártak, a hangszer művészi értéke nagymértékben csökkent, ráadásul ezen beavatkozások és a fokozatos és erőteljes elhasználódás következtében a hangszer egyre kevésbé tudta betölteni feladatát. A ’70-es évek közepén már tervbe lett véve a teljes felújítás, de ez nem történt meg. Nagyjából ezekben az években kerülhetett a hangszer olyan állapotba, hogy már csak barkácsolni lehetett rajta, de javítani nem. A nyolcvanas évek elején megtörtént ugyan a teljes átvizsgálás, tisztítás és a kisebb hiányosságok pótlása, de ez mégsem hozta meg a remélt eredményt; sőt, ekkor további előnytelen átalakításokat is végeztek rajta. A ’90-es évekre az orgona liturgikus szempontból alig használható, művészi szempontból pedig teljesen hasznavehetetlen állapotba került. A hangszer rendkívüli mértékben megbízhatatlanná vált: a sípok pontatlanul, nagy késéssel vagy egyáltalán nem szólaltak meg; a kombinációk közül egyik sem működött, a kapcsolók kétharmada használhatatlanná vált, a hengermutató tönkrement. Az alkatrészek elhasználódása miatt rendszeressé vált a hangok beragadása, „emlékezetessé téve”nemcsak a szentmiséket, hanem az esküvőket is. Akárcsak 1925-ben, elkerülhetetlenné vált az orgona teljes átépítése. 1995. február 25-én foglalkozott először a képviselőtestület a felújítás gondolatával. Az év folyamán az egyházközség megbízta Hock Bertalant, a Mátyás-templom orgonaművészét, hogy mérje fel a hangszer műszaki állapotát, illetve tervezze meg az új orgonát, és lássa el az átépítés műszaki vezetésének és ellenőrzésének feladatát is. Hogy lássuk a számtalan korábbi, szakértelem híjával lévő beavatkozás eredményét, álljon itt egy rész az 1995. augusztusi keltezésű szakértői véleményből az orgona állagáról: „Az orgonát megvizsgáltam, és a következőket tapasztaltam: A hangszert korábbi állapotából a Rieger cég építette át mai formájára, új játszóasztallal látta el, és pneumatikus rendszerű szélládákat épített be. A hangszer hangképét egy későbbi beavatkozás során előnytelenül megváltoztatták, az egyes sípsorokat összecserélgették, levágták. Egyes regiszterek részben, vagy teljesen hiányoznak. A homlokzat eredetileg szóló sípjait elnémították. Az orgona általános állapota igen rossz. A meglévő szélládák, a pneumatikus vezérlőrendszer elavultak, nem javíthatók, hozzáférni semmihez nem lehet. A sípok egy részét a "karbantartók" tönkretették. A játszóasztal elhasználódott.”A képviselőtestület 1995. novemberében megegyezett a Templomunk Centenáriuma Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja az orgonaépítés, ill. a templom felújításának előmozdítása és anyagi támogatása. A hangszer felújításával és átépítésével az egyházközség Varga László taksonyi orgonaépítő mestert bízta meg, aki decemberben a sípanyag egy részét már el is szállította műhelyébe. A felújítási munkákkal párhuzamosan az orgona javítás alatt még nem álló regiszterei szóltak egy ideig. Azonban 1997. november 30-án vasárnap, az esti rózsafüzér ájtatosságon végleg megadta magát: egymás után ragadtak be rajta a hangok, összesen 8, úgyhogy lehetetlenné vált rajta a játék. A továbbiakban - akárcsak 75 évvel korábban - mintegy másfél évig a harmónium hangja pótolta az elnémult orgonát. A felújítás a megállapodás értelmében szakaszosan történt, hogy a lehető legrövidebb ideig kelljen csak nélkülözni a hangszert. Elkészültek a fúvók, az eredeti, 1927-es svájci fúvómotor teljesen fel lett újítva, felállításra került a redőnyszekrény a hozzá tartozó sípanyaggal együtt és az újnak tekinthető játszóasztal, amelyből csupán az eredeti fa ház lett megtartva. Így a hosszú hetekig tartó intonálás és hangolás után 1999. húsvétján megszólalhatott az első 16 regiszter, amelyet azután fokozatosan követett a többi is, előbb a főmű, majd legvégül a pedálmű regiszterei. Az eredeti elképzelésekhez képest jelentősen elnyúltak a munkálatok, a tervek is változtak némileg és költségvetési módosításokra is szükség volt. A sok-sok áldozat és türelem, a hívek, a kerület és az alapítvány anyagi támogatása végül meghozta a várt eredményt: 2001. február 25-én az esti 6 órai szentmise keretében Dr. Beer Miklós püspök atya megáldotta az elkészült orgonát. A szentmise után Hock Bertalan orgonaművész adott nagy sikerű koncertet. A műsort úgy állította össze, hogy be tudja mutatni az orgona sokoldalúságát és erényeit. Ekkor vált mindenki számára világossá, hogy sokkal több valósult meg, mint az eredeti célkitűzés: a modernizáláson és a felújításon túl új minőség született - az orgona hangképe a francia romantikus stílus jegyeit mutatja. A munkálatok elindulásakor egy új orgona finanszírozására gondolni sem lehetett, a rendelkezésre álló anyagaikból kellett a lehető legtöbbet megvalósítani. Ezért az építés évei a folyamatos kompromisszumok jegyében teltek. A felhasznált alkatrészek a megfizethetetlenül drága külföldi eredetiek helyett idehaza készültek, mint pl. a csúszkahúzó ill. szelepmágnesek. A játszóasztal teljes egészében az orgonaépítő mester keze munkája. Csak egészen speciális és mással nem pótolható anyagok érkeztek külföldről, ezek közé tartozik a három új nyelvsípsor. A hangkép illetve a diszpozíció megtervezésekor a már adott sípanyagot kellett alapul venni, azonban ez jelentősen korlátozta a lehetőségeket, hiszen egy más stílust képviselő, ráadásul már sokszor megbolygatott és tönkretett hangszerből származtak. Mindezek fényében elmondható, hogy a várakozásokat messze felülmúló, maradandó művészi értékkel bíró alkotás született. Milyen változtatások történtek az átépítés során? Általánosságban elmondható, hogy az orgonaházat kivéve semmi sem maradt meg az eredeti állapotában és helyén. Az orgona szerkezete és traktúrája vadonatúj: kapott egy közös, nagyméretű fúvót és két kiegyenlítő kisfúvót (széltartályt). Teljesen új elektromos csúszkaládákat a a főműhöz és redőnyműhöz, egészében átalakított elektromos tasniládát a pedálműhöz, és új, kombinált elektromos kúpládát a pedál principálregiszterekhez. Egy új redőnyszekrényt, amely most középen van elhelyezve, nagy felületű homlokzati lamellasorral. A teljes sípanyag fel lett újítva, a hiányok pótlásra kerültek, egyes sípsorok visszanyerték eredeti funkciójukat; ugyanakkor vadonatúj regiszterekkel is bővült az orgona, közöttük a már említett 3 nyelvsorral. Némely regiszter viszont radikálisan át lett alakítva; volt olyan pedálregiszter, amely most a redőnyműben szolgál! (Cello 8’-ból készült a Gamba 8’alsó két oktávja.) Az eddigi 27 helyett immár 38 regiszteres lett a hangszer. A bővítések következtében szűknek bizonyult a régi ház, ezért a pedálmű az orgona háta mögé került. A játszóasztal is teljesen újnak tekinthető, annak háza is csak a stílushűség miatt lett megtartva. A régi, végképp elhasználódott és javíthatatlan klaviatúrák helyett a mester készített újakat, a játéktechnikai segítőket ergonómiai szempontokat is figyelembe véve helyezte el. A házat belül újrafurnérozta és lakkozta, kívülről átfestette. Az elektromos traktúra részére vadonatúj vezérlőrendszer készült, amely célszámítógéppel is el lett látva, lehetővé téve 576 ún. setzerkombináció használatát, emellett szabadon programozható Tutti és 3 szabadon állítható hengerprogram is rendelkezésre áll. A felújított orgona nem tagadhatja le német romantikus örökségét, de ugyanakkor a gondos tervezésnek, a jelentős átalakításoknak és nem utolsósorban a kiváló művészi intonálásnak köszönhetően (amely nemcsak a mester, hanem Hock Bertalan elévülhetetlen érdeme is) alkalmas lett a francia romantikus orgonairodalom gyöngyszemeinek megszólaltatására. Nemcsak a liturgiában látja el feladatát, hanem számos emlékezetes koncerten is megcsodálhatták az érdeklődök hangjának szépségét és sokoldalúságát. A hazai orgonisták mellett már külföldi (dél-koreai) művész is vendégszerepelt a templomban. Minden orgona bonyolult és rendkívül összetett gépezet vagy inkább műszer, amely folyamatos ápolásra és karbantartásra szorul. Ennek az egyházközségnek a feladata, hogy kellő odafigyeléssel gondozza és őrizze ezt a kincset, hogy még az utánunk következő nemzedékek lelkét is megérinthesse hangja által a tiszta művészet szépsége, és a liturgiában még sokáig hirdethesse az Isten dicsőségét!


Vadas Tamás kántor