Baba Mama Kör

 

A Baba-mama kör 2015 és 2016 évi programjáról itt tudsz tájékozódni!

 

10 éves a Baba Mama Kör

"A szeretet energiaforrás, amelyből az élet táplálkozik, hogy jobb legyen."


Éppen 10 évvel ezelőtt hívtam először azokat az édesanyákat - gyermekeikkel együtt - egy közös találkozásra, akiknek igényük volt a közös beszélgetésre, együttlétre, ahol megbeszélhetik a problémáikat és örömeiket. A kéthetente létrejött találkozókon egy-egy témakörben beszélgettünk, véleményt cseréltünk: így szó esett többek között az ünnepekről, gyermeknapról, húsvéti, karácsonyi szokásainkról és még sok minden másról. Beszélgettünk, ötleteket adtunk egymásnak, és így még jobban megismertük egymást, és azt, hogy hogyan lehet még szebbé és meghittebbé tenni az ünnepeinket, családi együttlétünket..
A Körbe (röviden csak így hívjuk magunkat) járó édesanyák többségében nem vallásosak. Éppen ezért nagy öröm volt, amikor érdeklődni kezdtek afelől, hogyan tarthatnának keresztelőt és házasságkötést is.
A legfontosabb, amit szeretnék elérni, hogy a Baba Körben megvalósuljon az, hogy szeretettel legyünk egymás iránt és figyeljünk egymásra.
A mai rohanó világban igen gyakran elszaladunk egymás mellett, még sokszor egymásra nézni sincs időnk. Itt mindenki meghallgathatja a másikat. Barátságok szövődhetnek és szövődnek is. Nemcsak az édesanyák között szövődtek baráti kapcsolatok, de a gyermekek is nagyon megszerették egymást. Majd pedig amikor ismerősként találkoznak, az óvodában vagy az iskolában boldogan beszélgetnek egykori közös élményeikről. Az édesanyák összejönnek a Baba Körön kívül is, akár vásárlás kapcsán, vagy együtt mennek a családok nyáron nyaralni, vagy találkoznak a játszótéren egy kis csoportot alkotva egymással és így beszélgetnek.
Ebben az évben ünnepre készülünk, mert 10 éves lett a Baba Mama Kör.

Ezért 2011. október 08-án, szombati napon ünnepséget tartottunk, amely este 18 órakor Hálaadó Szentmisével ért véget. Az ünnepségen készült képeket ide kattintva tekintheted meg, a felvett hanganyagot innen hallgathatod meg, töltheted le!

Találkozásaink helye, amely igazából már az otthonunk, már 10. éve a Kispesti Nagyboldogasszony Főplébániához tartózó hittantermek. Hegedűs László plébános atya örömmel bocsátotta rendelkezésünkre a termeket. Köszönjük, hogy van hol kéthetente találkoznunk. Itt mi nagyon jól érezzük magunkat! Külön is köszönjük, hogy a termek a nyáron tisztábbá és szebbé lettek.

Szeretettel várunk továbbra is minden érdeklődő édesanyát a gyermekével együtt.

Pölöskei Judit
a Baba Mama Kör tagja




Csoportképünk 2009-ből! (Kattints a képre!)





Az utolsó frissítés ideje: 2021. March 01