Templomunk Centenáriuma Alapítvány

A Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia képviselőtestülete 1995. novemberi ülésén elhatározta, hogy alapítványt létesít, amelynek célja: a Nagyboldogasszony templom felújítása felszentelésének 100. évfordulójára, továbbá a templom 1927-ben épített orgonájának rendbetétele. Az alapítvány neve: Templomunk Centenáriuma Alapítvány. Székhelye: 1191 Budapest, Templom tér 21. Az alapító képviselője: Hegedűs László esperes-plébános. A Kuratórium elnöke: Vidra Zoltán, vállalkozó. A Kuratórium tagjai: Bebesi László, Hegedűs László, Molnár András, Muszely Pál, Dr. Tóth Mária, Vadas Tamás, Velis József.
A Fővárosi Bíróság a Templomunk Centenáriuma Alapítványt 1996. május 9-én 6137. sorszám alatt nyilvántartásba vette, 2000. május 19-én pedig közhasznú szervezetté minősítette. 2001-től kezdve a hívek személyi jövedelemadójuk 1%-át is felajánlhatják a Templomunk Centenáriuma Alapítvány javára.

 

Adószámunk: 18227750-1-43

 

Megköszönve a híveknek, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át idén is felajánlották a Templomunk Centenáriuma Alapítvány javára.
A számlánkra beérkezetett összeget az orgona karbantartására, időközbeni meghibásodás javítására fordítottuk.
 




Az utolsó frissítés ideje: 2011. September 18